Őszi esküvő a párok szemével
Az őszi esküvőket mindig is kevesebb népszerűség övezte, mint a tavaszi vagy nyári rendezvényeket. A napokban, általam megkérdezett menyasszonyok is olyan, általánosnak mondható kétségeket soroltak fel, mint hogy: mi van ha esni fog vagy hideg lesz vagy éppenséggel a szabadtér helyett, zárt helyiségben kell megtartani a ceremóniát. Csak az elmúlt néhány évben két tucat őszi esküvőt dekoráltam, úgyhogy biztosan állíthatom, hogy az őszi esküvők, igenis felveszik a versenyt a tavaszi-nyári párjaikkal, mind hangulatban, mind pedig szépségben. 😉 A dekorációt illetően pedig számtalan lehetőséget rejt magában.
Szeretném eloszlatni azokat a kétségeket, amik ezt a méltánytalanul hanyagolt évszakot övezik, mint például, hogy a hideg elronthatja a bulit, a kreatív képeket stb. Sokat gondolkodtam rajta, hogyan segíthetnék nektek ebben, és arra jutottam, hogy az a legjobb, ha személyesen azok a Párok mesélik el, saját szavaikkal az élményeiket és tapasztalataikat, akik önszántukból szerveztek szeptemberi vagy októberi esküvőt.
Tehát megkértem az előző évi párokat, hogy mondják el, milyen pro vagy kontra érvük van az őszi esküvővel kapcsolatban. Bár elárulom, utóbbi nem igazán volt. 😉
Olvassátok sok szeretettel a 2018-as és 2019-es őszi menyasszonyaim beszámolóit. Remélem, hogy a legtöbb aggodalmatokra, megnyugvást és választ találtok a soraik között!
Mikor volt az esküvőd? Milyen idő volt aznap?
LIA: Szeptember 7-én volt az esküvőnk a Mátrában Galyatetőn és elég esős időnk volt. Ennek ellenére semmiben nem befolyásolta az ünneplést.
ADRI: 2019.10.26. Gyögyörű napsütés idő volt, kb 20-24 fok.
JUDIT: Szeptember 22, 2018. Azt nem tudom pontosan megmondani, hogy hány fok volt, de azt tudom, hogy előző nap, azaz pénteken igazi gyönyörű vénasszonyok nyara volt, az esküvőre virradó éjjel érkezett meg az ősz viharos széllel. Bevallom, hogy szorongtam egész héten, hogy pont el fog romlani az idő és beszereztem az esőkellékeket (átlátszó esernyő 🙂 , de aztán vegül nem volt szükség rá. A ruhához is béreltem egy bolerót last minute, ez jó döntés volt. Utólag teljesen felesleges volt az aggodalom, ha jobban esett volna az eső, az maximum a templomi ki- és bevonulast befolyásolta volna (értelemszerűen felgyorsítja 😀 ), de amúgy ez egy nyári napon is előfordulhat. Napközben tökéletes volt a ruha a boleroval, éjjel lehült, de akkor már úgyis benn voltunk.
KATA: 2019.10.12 – én és tökéletes napsütés volt aznap, 20 fok körül
NÓRI: 2019. szeptember 20. Csodálatos, napsütéses idő volt, kb. 20-22 fok volt a templomi szertartás és az utána következő, szabadtéri, Duna-parti pezsgős, pogis fogadás alatt.Szerintem ez a hibátlan időjárás egy esküvőhöz. Ez tökéletesen alkalmas az egyébként is száz fokon égő pár számára (a menyasszonyi ruha és az öltöny is nagyon meleg tud lenni), a vendégek pedig megfelelően fel tudnak öltözni.
CSILLA: 2019. október 5. Változó volt az időjárás aznap, a délelőtti készülődés alatt esett, de amikor megérkeztem a templomba, éppen nem.Amikor vége lett a nászmisének és átsétáltunk a templomból a fogadás helyszínére, akkor ismét eleredt, de egyáltalán nem zavart. A fogadás egy felülről és az egyik oldalról zárt Kerengőben volt, így a szemerkélő eső senkit nem zavart. Nem vitte rossz irányba az esküvőt egyáltalán, sőt szerintem nagyon szép hangulatos, őszi esernyős képek is születtek. Az egyetlen dolog, amit sajnáltam, hogy a templom előtt nem tudtunk csoportképet készíteni a násznéppel, de ezt később a vacsora helyszínén persze pótoltuk.
ANCSI: 2018.09.08, gyönyörű napos időnk volt, kellemes meleg, nem kánikula, de simán lehetett nyári ruhában, egy szál ingben lenni.
Utólag teljesen felesleges volt az aggodalom, ha jobban esett volna az eső, az maximum a templomi ki- és bevonulást befolyásolta volna (értelemszerűen felgyorsítja 😀 ), de amúgy ez egy nyári napon is előfordulhat.
Miért terveztetek őszi esküvőt?
LIA: Első pillanattól kezdve őszi esküvőt szerettünk volna. Egyszerűen szeretjük ezt az évszakot, az erdőt, amely ilyenkor a paletta összes szinét képes felvonultatni, az őszi meleget, ami nem „gatyarohasztó” és a játékosságot, amit az évszak kínál kreatívfotózáskor.
ADRI: Nagyon szeretjük az ősz színeit, amikor a fák levelei különböző színekben pompáznak. Ez volt esküvőnk témája is.
JUDIT: Semmiképpen nem szerettünk volna nyári esküvőt. Egyikünk sem szereti a nagy meleget, és szerintem ezekben a ruhákban (menyasszonyi ruha, sötét színű öltöny, ing, nyakkendő..) igazi kínzás 20+ fokban egész nap. Nagyon szeretjük az őszt és a Balatont, ezért mindenképpen ott szerettük volna tartani egy igazi balatoni borvidéken (Badacsony).
KATA: Szerettem volna egy szabadtéri esküvőt, ahol nincs nagy meleg. Ahol nem izzadtan mondjuk ki az igent és a vendégek sincsenek elájulva a nagy melegtől. Októberben pedig eddigi évek tapasztalatai alapján még tavaszias idő szokott lenni. És persze az is közrejátszott, hogy áprilisban volt a lánykérés, így volt félévünk a megszervezéshez 😊
NÓRI: A kiválasztott helyszín volt a biztos pont. Az általuk felkínált időpontok közül a szeptember végi időpontot tartottuk a minden szempontból leginkább megfelelőnek. Nálunk a júliusi-augusztusi esküvő éppen a meleg miatt volt kizárva, az őszi időpont pedig időjárás szempontjából sokkal kiszámíthatóbb, mint egy tavaszi, kora nyári időpont.
CSILLA: Azért, mert egyikőnk sem szeretett volna nyári kánikulában esküvőt. Nekem az ősz a kedvenc évszakom, úgyhogy más szóba sem került. Tavasszal vagy nyáron is ki lehet fogni rossz időt, esőt, ezért azt sem éreztem volna ilyen szempontból biztosnak. Szerintem a vénasszonyok nyara a legtökéletesebb idő, nem túl meleg, de nem is hideg.
ANCSI: Voltunk már jó pár nyári esküvőn, olyanokon is, amin nem lehetett megmaradni a forróságtól. Se a szertartáson, se a bulin. A szertartáson nem jó érzés saját magad legyezésére és a hátadon lecsurgó vízcseppre koncentrálni a pár boldog pillanata helyett. Plusz ha a helyszínen valamiért nincs légkondi, akkor az a mulatozásra is rányomja a bélyegét. Ezen kívül szerettük volna, ha kicsit lecsengenek a nyári programok, utazások, fesztiválok és a mi esküvőnk mindezek után van.
Mit szóltak a vendégek amikor meghallották, hogy ősszel lesz a nagy nap?
LIA: Tetszett nekik, hiszen addigra mindenki visszatért a nyaralásból és a kisiskolás szülők is túl voltak azon a harcon, amit a kezdődő tanév miatt a Tesco-ban az utolsó kockásfüzetet megszerzése okozott. Egyszóval mindenkinek jól esett egy kis újraegyesülés.
ADRI: Semmit, tudomásul vették, nem kaptunk különösebb visszajelzést.
JUDIT: Szerintem semmi különöset, örültek 🙂
KATA: Semmit, az jobban érdekelte őket, hogy ha vegán esküvő lesz akkor mit fognak enni
NÓRI: Semmilyen kritikát, negatív visszajelzést nem kaptunk ezzel kapcsolatban (sem az esküvőt megelőzően, sem utána). Személyes tapasztalom vendégként is az, hogy a 30+ fok sokszor nehezen elviselhető.
CSILLA: Nem lepődtek meg, nagyon sok őszi esküvőn jártunk már mi is. Szerintem a szeptember és még az október eleje is abszolút esküvő szezonnak számít.
ANCSI: Igazából semmit, örültek nekünk, nem akadtak fenn a dátumon. Szerintem sokan (pláne az idősebb korosztály) örültek is, hogy szeptemberben nincs esély kánikulára.
Féltetek attól, hogy rossz idő és hideg lesz aznap? Volt B tervetek erre az esetre? Befolyásolta ez a dekoráció tervezést, szervezést bármiben is?
LIA: Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem féltünk…(na jó csak én, a feleség féltem, a férjem idegrendszere egy atomcsapást is túlélt volna). Szerintem ez teljesen természetes, hogy aggódik az ember egy ilyen esemény előtt. Ennek ellenére semmiben nem befolyásolta a terveiket. Igazából nem is volt kimondottan „B” tervünk rossz idő esetére, hiszen a helyszín fedett volt, és az eső maximum a templomba való eljutást befolyásolta. A dekoráció mesés volt, azóta is örömmel és büszkeséggel mutogatjuk mindenkinek.
ADRI: Természetesen nézegettük az időjárás jelentést, és volt B és C terv is attól függően, ha kicsit vagy nagyon rossz idő lett volna, és ennek megfelelően a dekorációs elemek egy része is multifunkcionálisra lett tervezve.
JUDIT: Én féltem tőle, hogy rossz idő lesz, a férjem nem J. Nem is a hidegtől, de az esőtől tartottam. Nem volt B tervünk, mert annyira bíztunk az A-ban 😀 Azt sajnáltam igazából, hogy a felhős idő miatt nem látszott a Balaton szép kék vize, hanem egybefüggött az ég szürkéskékjével, de annyi baj legyen. A dombok es szőlő ültetvények így is tökéletes díszletet biztosítottak. A dekorációt semmiben sem befolyásolta az idő, mindent el tudtunk helyezni védett helyen, es végül amúgy is csak picit csepegett az eső.
KATA: Szerintem mindenkinek kell lennie b tervnek rossz idő esetére, akkor is ha nyáron van az esküvő. Természetesen az esküvőszervezőnk mindenre készült 😊 (Green Wedding by Madarász Zsuzsi -a szerk.)
NÓRI: A hidegtől nem tartottunk, úgy gondolom, hideg esetén is fel lehet öltözni megfelelően. Egyedül az esőtől féltünk kicsit, mert az keresztbe vágta volna a Duna-parti fogadás tervét. Ha ez így lett volna, nyilván dekorációt oda nem kértünk volna, egyébként minden ugyanúgy lehetett volna. Nagy átszervezést nem igényelt volna a rosszabb időjárás sem.
CSILLA: Persze, gondoltunk rá és reménykedtünk benne, hogy szép idő lesz, de eleve nem terveztünk semmit szabadtérre, ezért túl nagy aggodalom nem volt bennünk emiatt. A dekorációt nem érintette egyáltalán a rossz idő, a szervezést pedig annyiban, hogy a Kerengőbe, ahol egy-két órát voltunk a nászmise után, kitettünk néhány hősugárzót a fázósabb vendégeknek.
ANCSI: Nem féltünk, hiszen ősz eleji dátumot választottunk, amit sokan vénasszonyok nyarának hívnak. Esőtől tartottunk, bevallom naponta többször csekkoltam az összes időjárás előrejelző honlapot az esküvő előtti héten. A szertartás és a buli is fedett helyszínen volt, ezért komoly B terv nem kellett, a két helyszín közötti közös kisvonatozás maradt volna el eső esetén.
Volt bármilyen tévhitetek az őszi esküvővel kapcsolatban, ami utólag megdőlt?
LIA: Persze: „az eső elronthatja bulit”. Abszolút megdőlt, semmilyen kihatása nem volt rá.
ADRI: Nem volt ilyen.
JUDIT: Nem volt igazából semmi. Abba nem gondoltunk bele előzetesen, hogy ősszel mar előbb sötétedik és ha lemegy a nap, akkor már bizony hűvösödik is az idő…de az pozitív, hogy nem kell sokat várni, hogy a hangulatvilágítást bekapcsolhassuk 😉
KATA: nem volt tévhitünk
NÓRI: Nem volt. Tökéletesnek képzeltük, tökéletes is lett. Most sem csinálnánk másként. (A nászút és a későbbi évfordulós utazások szempontjából pedig szintén szuper időpont, már a turista dömping után, nyugodtabban és nem utolsó sorban olcsóbban lehet utazni 🙂 )
CSILLA: Nem, semmi. Az esküvők fele, ahol jártunk, ősszel volt, így semmi meglepetés nem ért minket.
ANCSI: Nem igazán, pont olyan szuper volt, mint reméltük 🙂
Mi tetszett a legjobban a dekorációban? Volt bármilyen „ősz-specifikus” az esküvői dekorban, amit kiemelnél vagy különösen tetszett?
LIA: A dekoráció abszolút passzolt a helyszínhez. Greenery hangulat plusz a réz kiegészítők szinte szervesen belesimultak a turistaház bakancsos indusztriális hangulatába. Az egész fiatalosan üde ugyanakkor családiasan meghitt volt. Imádtam a menyasszonyi csokrot, ami a maga letisztult enyhén „borzolt” szerkezetével tökéletesen leképezte a „szerethetően szertelen” személyiségemet. Valamint az asztalon középen végigfutó zöld füzérek és a fotósarok is remek ötlet volt, mind a kettő nagy sikert aratott a vendégek körében.
A kedvencem mégis talán a kandallóra rögzített greenery koszorú volt, ami nagyon szépen mutatott a fotókon és tökéletesen jelképezte azt amikor valami eggyé válik, örök és oszthatatlan.
ADRI: Az egész dekornak az ősz volt a témája 🙂 A virágokkal megtöltött tökök voltak a kedvenceink.
JUDIT: A mi dekorunk a borvidéki témát is megjelenítette, hogy a hely szelleméhez igazodjon. Szerintem nagyon jól passzolt. Ötvözte a vintaget, a romantikust és a boros témát. Amikor előszőr beszéltem Lettivel és megmutattam neki, hogy milyen csokrot képzeltem, akkor rögtön jelezte, hogy a kiválasztott virág egy tavaszi virág, DE van egy nagyon hasonló, ami lesz ősszel is. Abban teljesen biztos vagyok, hogy a dekorra semmi negatív befolyása nincsen az évszaknak, mert Lettinek szuper ötletei vannak és a legjobbat tudja kihozni az adott szitubol. Sőt, talán az ősz még jobb és több témát is ad és színesebb érdekesebb virágokat.
KATA: Imádtam a sárga színt! 🙂 örültem, hogy kicsit elrugaszkodtunk a fehér színtől és egyéb ünnepélyes esküvői megjelenéstől. Így a ruhám is sárga lett, és nagyon tetszett az egész megjelenés.
NÓRI: A dekorunk minden eleme tökéletes összhangban volt az évszakkal, az időjárással, a hangulattal, a színek mindezt szuperül visszaadták.
CSILLA: A teljes dekorációt „ősz-specifikusra” szerettem volna, ami teljes mértékben meg is valósult. A színek, a fények, a sok gyertya mind-mind nagyon szép, meleg őszi hangulatot eredményezett.
ANCSI: Sokat gondolkoztam a burgundy szín bevonásán, mert egyébként is az egyik kedvenc színem, pláne ősszel. De végülis maradtunk a pasztell árnyalatoknál és gyönyörű volt minden!
Mi volt az előnye annak, hogy nem nyáron tartottátok az esküvőt?
LIA: Jobban ráért mindenki, hiszen nem húztuk keresztbe senki nyaralásos terveit és nem mellesleg nem kellett küzdenünk a 40 fokos meleggel, elfolyó sminkkel, öltönycserékkel.
ADRI: Nem kellett 30 fokban aszalódnunk a szép ruháinkban J Illetve az összes szolgáltató, akit szerettünk volna ráért, ráadásul több esetben kedvezményeket is kaptunk mivel szezonon kívüli időpontot foglaltunk.
JUDIT: Nem volt 40 fok 😀 Ezenkívül könnyebb volt a vendégenek szállást találni csak 1-2 éjjelre, tekintve, hogy a Balaton mellett nyári időszakban ez problémásabb lett volna.
KATA: Nem volt 40fok és nagyon szép volt a természet.
NÓRI: Ahogy fentebb is írtam már: Nálunk a júliusi-augusztusi esküvő éppen a meleg miatt volt kizárva, az őszi időpont pedig időjárás szempontjából sokkal kiszámíthatóbb, mint egy tavaszi, kora nyári időpont. A nászút és a későbbi évfordulós utazások szempontjából pedig szintén szuper időpont, már a turista dömping után, nyugodtabban és nem utolsó sorban olcsóbban lehet utazni 🙂 Az is az őszi esküvő mellett szól, hogy ha esetleg később is történik meg a násznép értesítése, meghívása, valószínűleg kevesebb embernek szól bele a nyaralási terveibe az időpont.
CSILLA: Először is az, hogy nem kellett menyasszonyi ruhában megsülnöm a tűző napon. Nekem ruhaválasztás szempontjából is sokkal szimpatikusabb volt az ősz, mivel tudtam, hogy hosszú vagy háromnegyed ujjú ruhát szeretnék. Ősszel sokkal több lehetőség közül lehet választani, illetve aki kölcsönöz, talán könnyebben talál erre az időszakra ruhát. Ezen kívül szerintem a menüt, tortát is könnyebb összeállítani ilyenkor, nem kell azon aggódni, hogy valami esetleg megromlik, vagy túl nehéz lenne a nyári melegben, stb.
ANCSI: Hát a legfontosabb szempontokat már leírtam feljebb. Ami a meleg és a nyári programok elkerülésén kívül nagyon jó volt, az a nászút. Később mentünk hosszabb külföldi nászútra, ezért az esküvő után közvetlenül 3 napra a Balatonra mentünk le pihenni. A kora őszi, nyugodt, szinte üres Balatonnál pedig kevés jobb dolog van és még akkor is szuper idő volt!
Van bármi, amit másképp csinálnátok?
LIA: Többet videóznánk és whisky helyett a Panyolaiból jobban feltankolnánk.
ADRI: Nincs, minden szuperül sikerült.
JUDIT: Ezt sosem lehet előre tudni, hogy mikor milyen idő lesz, de szerintem szeptemberben jó esély van egy szép vénasszonyok nyarára. Nincsen semmi, amit változtatnék, szerintem nagyon jól sikerült, nem bántam meg a szeptemberi időpontot egy cseppet sem.
KATA: Nincs.
NÓRI: NEM!!! Ugyanakkor, ugyanott, ugyanazon szolgáltatókkal, ugyanazzal a társasággal tartanánk meg. Bárcsak lehetne idén is újra 🙂
CSILLA: Egyetlen dolog van, amit bánok, hogy nem készültünk vele, de talán rajtam kívül ez senkinek nem hiányzott. Egy forraltbor/forrócsoki bárt szerettem volna az esküvő utáni fogadás helyszínére, de ez utolsó nap jutott eszembe, amikor már láttuk, hogy nem lesz túl meleg. Egyébként nem változtatnék semmin.
ANCSI: Az időponttal kapcsolatban semmit nem változtatnék, ha újra kéne csinálni, biztos, hogy megint őszi esküvőt terveznék. Nálunk rengeteg gyerek volt (mindkettőnk családjából adódóan), őket jobban lefoglalnám, szerveznék nekik külön programokat. Plusz a cuccaimat nem 3 külön autóban tárolnám, hogy az este folyamán fogalmam se legyen, hogy mim hol van 😄 De ez csak két apróság, szerencsére minden fontos dolog a tervek szerint (vagy jobban) sült el!
Nem egy dátum vagytok, nem a tavasz és nem is a nyár vagytok, hanem egy pár, aki egy életre szóló döntést hozott, amit egy COVID sem tud megingatni. Szóval csak hajrá ősszel és fel a fejjel!
Mit tanácsolnátok, mivel bíztatnátok azokat a párokat, akiknek tavaszi-nyári időszakról, őszre kellett elhalasztani az esküvőt?
LIA: Bízzatok magatokban, a vendégekben, a profi stábban, aki segít nektek, minden a legnagyobb rendben lesz! Nem egy dátum vagytok, nem a tavasz és nem is a nyár vagytok, hanem egy pár, aki egy életre szóló döntést hozott, amit egy COVID sem tud megingatni. Szóval csak hajrá ősszel és fel a fejjel!
ADRI: Az elmúlt néhány évben ősszel egyébként is mindig sokkal jobb idő volt, mint tavasszal, és hacsaknem kifejezetten valamilyen tavaszhoz kapcsolódó virágok szeretnétek, Letti tuti mindent be tud nektek szerezni ősszel is 😉
JUDIT: Arra érdemes figyelni, hogy a fotózást hogy időzíti a par, a nap korábban lemegy, tehát lehet még a vacsi elött akár naplementés képeket is csinálni. Szerintem szebbek a fények, mint egy nyári napon. Ezen kívül mindenképpen érdemes zárt cipővel készülni egy kis boleróval. Az időjárást nem lehet kivédeni, de mint írtam már, akármikor lehet rossz idő és igazából ha az lett volna sem történik semmi baj. Szerintem csak es kizárólag a szabadtéri fotózásra van kihatása. Tehát azt tanácsolnám, hogy arra legyen egy B terv. És végül szerintem a vendégeknek is felüdülés, ha nem nagyon melegben kell ropniuk talpig ünneplőben 😀
NÓRI: Sajnálom, hogy kényszerű döntés eredménye kell, hogy legyen a módosítás (így nyilván sokkal nehezebb megbarátkozni az őszi esküvő gondolatával), de higgyétek el, ez nem kell, hogy lemondást is jelentsen, nem lesz sem kevesebb, sem rosszabb, sem kevésbé boldog a nagy napotok. Én hiszek benne, hogy utólag azt fogjátok gondolni: Nem is értem, miért nem szerveztük már eredetileg is őszre?! 🙂
CSILLA: Biztos én is szomorú lennék, ha el kellene halasztanom, de úgy fognám fel, hogy legalább több időm van a szervezésre.
Szerintem az időjárás miatt senki ne aggódjon, nyáron és tavasszal is előfordulhat, hogy éppen aznap jön egy nyári zápor vagy hidegfront. Ez teljesen kiszámíthatatlan, nem érdemes ezen stresszelni, hiszen úgysem nem tudjuk befolyásolni.
Az esküvő napján már nem ér rá az ember olyan külső körülményekkel foglalkozni, mint az időjárás és ez nem is érdekel senkit. A vendégek úgyis alkalmazkodnak, ha hőség van, úgy öltöznek, ha esik az eső, hoznak magukkal esernyőt. Egy dolog számít, hogy a pár jól érezze magát. Ezen a napon az ifjú pár miatt van ott a család és a barátok. Aznap őket ünneplik, csak rájuk figyelnek. Ilyen nagyszabású és ennél szebb közös ünnep/esemény valószínűleg többé nem is történik velünk, ezért ki kell évezni, mert gyorsan elszalad az a pár óra. 🙂
A bejegyzésben megjelent képeket köszönöm: Eszter Faragó Photography, Török-Bognár Reni, Good news photo, Walla Ádám-Kivonatok