Határtalan panoráma és egy családias esküvő, Taberna Infinito

Nem mondhatjuk, hogy Kisapáti bővelkedne esküvőhelyszínekben, viszont a Szent György-hegy oldalában van egy göngyszem, ahova mindig nagy örömmel járunk vissza dekorálni, ez pedig a Taberna Infinito. Ha a Balaton-felvidéken szeretnél esküvőt tartani, számtalan helyszín közül lehet választani, a Taberna Infinito túlzás nélkül az egyik legkülönlegesebb panorámával rendelkező mind közül. 

Noémi a helyszín ajánlása nyomán jutott el hozzám. A dekorációban gyakorlatilag szabadkezet kaptam. Annyi kérése volt, hogy harmonizáljon a helyszínnel és az esküvő szűkkörű jellegével. Noémi egy elképesztően laza menyasszony, ha volna ebben valamiféle verseny, akkor biztos ő vinné el a leglazább és legnyugodtabb menyasszony címet. Az első találkozónkon átbeszéltük a dekorációval kapcsolatos ötleteket, finomítottunk a részleteken, de gyakorlatilag az első perctől kezdve száz százalékos bizalmat kaptam a részéről. Ez azért fontos, mert egyrészt így én is magabiztosabban nyúlok különböző ötletekhez, amivel egyedibbet tudunk alkotni, másrészt a menyasszony is nyugodtabb így, ha úgy érzi minden a megfelelő kezekben van.

A dekoráció megalkotásakor fő szempont volt, hogy nem akartak túl nagy felhajtást, és a 20 fős esküvőt minél intimebb , de annál szebb környezetben szeretnék megünnepelni. A dekoráció nyelvére ezt úgy fordítottam át, hogy a helyszínnel minél inkább egybeolvadó dekorációt igyekeztem az asztalra tervezni. A helyszínen erősen érezhető a mediterrán hatás, ezért sok terrakottát, aranyat, fáradt narancs színt és ezeknek a lazításához fehér virágokat használtunk. A sok meleg színhez kontrasztot, egy kis halványszürkével adtam hozzá. Ami a kiegészítőket illeti, itt is maradtunk az egyszerűbb dolgoknál: kisebb, matt de rusztikusnak tűnő, római amforákat idéző mini vázák, geometrikus mécsestartók, géz futó, fehér matt terítő. 

Az az elvem, hogy az asztal fényét textilszalvétával lehet még igazán emelni. A futó színével harmonizáló len szalvétát használtunk fel. Itt is szempont volt, hogy mindenképpen természetes, matt anyagot használjunk, amivel erősítjük az fesztelen hangulatot.

Ami az asztalok elhelyezését illeti, Noémi ebben is rám bízta az elrendezést, a csapatommal pedig igyekeztünk olyan módon kitenni az asztalokat, hogy a 20 fő inkább egy nagy, családi vacsorán érezze magát, ahol mindenki mindenkivel tud beszélgetni nem mellesleg az eléjük táruló csodás balatoni panorámát is tudják élvezni. Ha fesztelen hangulatot szeretnénk elérni egy esküvőn, érdemes hosszú összetolt asztalokban gondolkozni. 20-30 főnél akár egy nagy asztal is bőven elég, sőt ez illik a legjobban, a családias kerti party hangulathoz.

A ceremónia helyszín azt gondolom, hogy önmagáért beszél, de nem árt ezt is feldíszíteni. Az eleve ott lévő, olasz villákat idéző kőurnákba olyan virágdekorációt terveztem, amik látványosak, de közben érvényesül mellettük a kilátás. Fontos szempont volt az is, hogy fókuszpontként szolgáljanak a ceremóni alatt, a pár mellett.

Azért is fontos ez az esküvő számomra, mert ez volt az első olyan megbízásunk, ahol az előzetes terveim alapján az én jelenlétem nélkül (olykor telefonos segítségemmel) készült el a dekoráció. Elképesztően büszke vagyok a csapatomra, mert csodálatos lett a végeredmény! Maradéktalanul sikerült azt a látványvilágot létrehozniuk, ami a tervekben szerepelt! 

Noémi így írt az esküvőt követően a munkánkról:

Csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni! Letti teljesen eltalálta az ízlésünket, minden csodaszép lett!! ❤️❤️ a csapata pontos, precíz minden tökéletesen működött. Csakis ajánlani tudom őket, ha igényes dizájnra vágytok!!🙌 Bármikor bármivel kereshettem azonnal segített vagy ajánlott valakit! Köszönjük mégegyszer🥰
Fekete Noémi

Szolgáltatók

Helyszín: Taberna infinito | Sátor: Alinatent

A dekorációról készült képeket Vivien Muszi Photography készítette számomra.

kisapáti esküvőhelyszín, káptalantóti esküvő,taberna infinito vélemény, mediterrán esküvő,taberna infinito esküvő, kisapáti, hegymagas esküvő

További hasonló esküvők

kilroy was here esküvő, csákberény esküvő, csákberény pajta, esküvői dekoros budapest

Letisztult greenerey esküvő, Kilroy Was Here

Toszkán hangulatú esküvő Leányfalun

Mediterrán esküvő, terrakotta esküvő, pampafű esküvőre, szent András kastély, esküvői dekoráció Budapest

Mediterrán hangulatú terrakotta esküvő

Balatoni-esküvő-Káli-medence-taberna-infinito-mediterrán-esküvő-citrom-dekoráció-budapest-wedding-decor

Amalfi-part ihlette esküvő, a balatoni Taberna Infinitoban