Fekete esküvői dekor, amit a rock ihletett

Rita és Radek nem akartak semmi olyat ami tipikus: semmi fehér, semmi sablonosság, vagy konvencionális megoldás. Ezzel az alapgondolattal terveztünk meg mindent. Rita és Radek rock zene szeretete ihlette a dekort no meg némi Halloween hangulat. Az eredmény: egy nem mindennapi, felejthetetlen esküvő. Rita nagyon szeretett volna anemonet az esküvőjére, de mivel ez egy téli-kora tavaszi virág, augusztusban nem elérhető. Helyette lisianthus virágot fújtunk le feketével, hogy azt az illúziót keltsük, mintha anemone-t használtunk volna. Legalább 450 virágfejet lefújtunk, azt gondolom megérte a végeredmény. 

A helyszín Budapest szívében található Hard Rock Hotel volt. Abban a szerencsében volt részünk, hogy elsőként dekorálhattunk ott esküvőt, hiszen még maga a hotel sem nyitotta még meg a kapuit. Már a helyszínbejárás is felért egy élménnyel, ahogy körbevezettek minket a hotel tematikus szobáin és emeletein. Különleges helyszín, remélem még lesz lehetőségem visszatérni.

A pár ceremóniája sem volt mindennapos, az elcsépelt egyesülési szertartás helyett, művért öntöttek egy arany színű, emberi szív formájú vázába. Minden pillanata izgalmas volt ennek az esküvőnek. Vendégkönyvként egy igazi -természetesen fekete- basszusgitár szolgált.

Jó inspiráció ez arra, hogy maradj önazonos és kövesd a vágyaidat, ha esküvőről van szó, mindegy ki mit szól.

Szolgáltatók

Szervezés: Creative Weddings by Landesz Kati | Ruha: Galia Lahav | Zene, fénytechnika: Eventech Solutions | Fotós: Herczeg Zoli | Videó: Drone4U | Torta: Tortapalota | Grafika: menyasszony munkája
Az utolsó dekor képek saját készítésűek.

esküvői dekor budapest, fekete, menyasszonyi ruha, galia lahav ruha, landesz kati, hard rock hotel budapest