Egy igazán letisztult esküvői dekoráció

Mióta esküvőket dekorálok megtanultam, hogy egy szónak, jelzőnek mennyi féle jelentése van. Ahány pár vagy menyasszony, annyifélét jelent a “letisztult dekoráció”. Az én feladatom megérteni és kihámozni a szavak mögül, hogy mire is gondolt a költő…helyett a pàr.😉

Engedjétek meg, hogy picit szubjektív legyek; számomra a képen látható végeredmény az amit tényleg letisztultnak és elegánsnak hívnék. Erika azt kérte, hogy legyen minden légies, neki a rezgővirág jelentette a légiességet, továbbá sok-sok gyertyát és fényt szeretett volna. Nagyon örültem, hogy Antallal mindketten nyitottak voltak arra, hogy a rendestől eltérően, kicsit állítsuk a feje tetejére a koncepciót. Így az asztalra egyáltalán, a mennyezetre viszont annál is több virág került. 

Helyszínül a csodálatos magán villa, a Sentio Estate szolgált. A dekorációt is úgy terveztem meg, hogy kiemelje a villa egyedi hangulatát, modern stílusát. A villából nyíló kilátás magáért beszél, egyszerre érezheti magát az ember Toszkánában és valahol a Loire-völgyben.

Méltó nyitása volt ez 2021 júniusának…

Szolgáltatók

Szervezés: Mészáros Barbara | Ruha: Daalarna | Fotó: Vamos Wedding Photograhpy | Videó: Plus Wedding Films| Evőeszközök, catering: Terra Catering | Torta: Desszeretlek-Streit Kriszti | Cipő: Reka Vago | Bútorok: Amerikaiszék.hu | Grafika: Pimpernel

esküvői dekor budapest, sentio villa, elegáns esküvői dekoráció, fehér esküvői dekoráció, Terra catering