Egy terrakotta esküvő, a Rókusfalvy Birtokon

Mi történik akkor, ha 2019-ben kezditek el az egyzetetést a dekorációval kapcsolatban, kezdetben greenery és púder volt az álom dekor, de a covid miatt halasztani kell és végül 3 évvel későbbm 2022 nyarán kerül sor a nagy napra?? Hát stílust váltunk! Így történt, hogy végül Fanni és Bryce esküvőjén a terrakotta és a nude színpaletta uralkodott, de hagy meséljek a kezdetekről.

Fanni és Bryce húszas éveik elején ismerkedtek meg Amerikában, ahova Fanni nyelvtanulás és munka végett utazott ki és dolgozott egy kisfiúknak rendezett nyári táborban. Miután meglátták egymást a beszélgetéseket, randi, majd az első csók, végül egy, csak Budapestre szóló repjegy követte. Bryce érezte, hogy Fanni az lány, aki miatt megéri feladni az addigi életét és egy új helyen, egy ismeretlen nyelvű országban, konkrét tervek nélkül telepedjen le, csak hogy szerelme mellett lehessen. Imádom a történetüket, valami ilyesmi szokott a romantikus filmek alapja is lenni, csak hát ez a való élet.

És akkor mesélek a dekorról is, avagy arról, hogyan állt össze a teljes koncepció. Miután a kezdeti greenery-púder-fehér színekből álló tervet elvetettük (szerencsére 🙂 ), Fanni egy modernebb vonalat szeretett volna viszontlátni a Rókusfalvy Birtok falai között. 

A Birtok elég erősen magán viseli a rusztikus stílus jegyeit: barna, hangsúlyos fagerendák, fapadlót imitáló járólap, nyers kőfalak, és fekete karos csillárok.  Ennek megfelelően válogattam össze az összes dekorációs elemet. Ahhoz, hogy a rusztikus elemekkel összhangba hozzuk a dekorációt, fa nyagó dekorációs elemeket válogattam össze: faláda, fa gyertyatartók, fa tortatálak. Az arany színű –többnyire fém– elemekkel pedig egy kis modernitást és szofisztikációt vittünk a dekorációba. Az asztalon bézs színű futót használtunk, aminek kissé narancsos alapszíne finoman harmonizált a terrakotta cseréptálakkal, amint asztalközép gyanánt használtunk. A virágok színeiben a narancs, a fehér és a bézs jelent meg. Ehhez passzintva fáradt bézs szálgyertyát használtunk az asztalokon, amik púderes színűkkel szépen illettek az arany szálgyertyatartókhoz. A felhasznált növények között használtunk különlegességeket is: volt magyar termesztésű westminster rózsa,  szárított és festett pálmalevél, nád, buzogány, fehérített ruscus, és az egyik kedvencem az illatos zsályalevél, amit a Virágos Pagonytól szereztem be.

Ami a grafikát illeti, Fanni a legelső  meghívójuktól kezdve (mert hogy olyan is volt ám, csak az végül nem került kiosztásra) a második meghívójukon át, az esküvői napi grafikáig mindent rám bízott. Ahogyan a dekorációban, ebben is feltétlen bizalmat éreztem tőle. Így előjelezve a vendégek számára, eleve egy bézs papír alapra került a terrakotta színnel nyomtatott meghívó, egyedi logóval, amit én terveztem nekik és arany színű pecséttel. Az esküvő napján ugyanezt vittem tovább az ültetőkártyáknál, menükártyáknál is. Az ültetésirend és a welcome tábla modern plexi alapra készült, ami egyben harmonizált a dekorációban egyéb helyeken felhasznált üveggel is.

Szolgáltatók

Helyszín: Rókusfalvy Birtok
CM: My Weddinghost – Csizmadia Péter
Fotó: Boheme Lenses 
(néhány dekorfotót Eszter Faragó Photo készített számunkra)
Ültetésirend állvány: Bucek fabrication

rókusfalvy-birtok-budapest-esküvői-dekoros-etyek-esküvő-vélemények

További hasonló esküvők

kilroy was here esküvő, csákberény esküvő, csákberény pajta, esküvői dekoros budapest

Letisztult greenerey esküvő, Kilroy Was Here

Toszkán hangulatú esküvő Leányfalun

Mediterrán esküvő, terrakotta esküvő, pampafű esküvőre, szent András kastély, esküvői dekoráció Budapest

Mediterrán hangulatú terrakotta esküvő

Balatoni-esküvő-Káli-medence-taberna-infinito-mediterrán-esküvő-citrom-dekoráció-budapest-wedding-decor

Amalfi-part ihlette esküvő, a balatoni Taberna Infinitoban