Megéri esküvő kiállításra menni?

Először is tartozom egy vallomással: még menyasszonyként én módszeresen távol tartottam magamat az esküvő kiállításoktól, főleg az óriási nagyoktól mint amit a Papp László Arénában és a Hungexpon rendeznek. Elmagyarázom miért; először is mielőtt menyasszony lettem volna, volt szerencsém kísérőként ellátogatni az egyik ilyen kiállításra, ami kicsit sem tett rám jó benyomást. Egy métert sem tudtunk úgy megtenni, hogy ne záporoztak volna a kérdések úton-útfélen; van már fotósotok, mikor lesz az esküvő, van már cateringesetek, milyen tortát szeretnétek, megvan már a ruhád, a gyűrűt kiválasztottátok már stb. Legszívesebben elmenekültem volna, valahogy így.

 

Szóval ettől szerettem volna megvédeni magamat, amikor immár a saját esküvőmre készülődtem. Bevallom két kisebb kiállításra azonban kilátogattam, ezek a méretük miatt voltak vonzóak. Így hát nem is volt kérdés, hogy mikor fordult a kocka és kiállítóként kerestem  megfelelő platformot magamnak, szintén a kisebb, kevésbé ismert kiállítások felé vettem az irányt. Így találtam rá a Wedding Pop-up Bazárra, az Esküvő Classic szervezésében. Szimpatikusnak tűnt eleve a helyszín miatt, a Brody Club-ot volt szerencsém meglátogatni még egy Sármán Nóra-Pinewood Weddings közös bemutató alkalmával. Már akkor nagyon megtetszett a sikkesebb, romkocsmává átalakított polgári ház. Egyébként tudtátok, hogy ott esküvőket is szoktak tartani? Mert nem mellesleg szuper ceremónia helyszín is. Szívesen dekorálnék ott. 🙂

A helyszín mellett a beregisztrált szolgáltatók listája is jót ígért, így aztán belevágtam életem első kiállításába mint kiállító. Azon a hétvégén dupláztunk, mert a Lázár lovasparkban is kiállítottunk, fromJucival közösen. Azóta a 3. kiállításomon vagyok túl. Úgyhogy gondoltam, összeszedem a szubjektív listámat, hogy miért érdemes vagy éppenséggel nem, kilátogatnotok egy ilyen kiállításra a szervezés időszakában.

7. Wedding Pop-up Bazár -Brody Club
  1. Lehetőség az ismerkedésre

    Bár sokan alábecsülik ennek a fontosságát, vagy üres frázisnak tartják, de valóban nagyon fontos, hogy a házasulandó pár, vagyis ti és a szolgáltató között kialakuljon egy alap szimpátia. Erre a személyes találkozóra mindenféle kötöttség nélkül alkalmatok van egy ilyen kiállításon. Kérdezhettek, érdeklődhettek kedvetekre. Ez a szimpátia több szempontból is fontos, egyrészt ti is akkor fogjátok biztonságban tudni a napotokat, ha megbíztok abban akire rábíztátok a feladatot, a bizalom pedig csak akkor tud kialakulni, ha elbeszélgettünk egymással.

  2. A közös “vízió”

    Az első pontot folytatva, ha a szimpátia megvan, az sem mindegy, hogy ugyanaz-e a látásmódotok a szolgáltatóval. Hiszen egy dolog az ár, az alapján is lehet dönteni, de fontos, hogy az adott szolgáltató “értse” amit szeretnétek, bele tudja-e illeszteni a stílusába, illetve ő passzol-e a ti stílusotokhoz. Ez fontos lehet ha a meghívóról, dekorációról, tortáról, fotósról vagy a virágkölteményekről van szó.

  3. Élőben megnézheted a felhozatalt

    Mielőtt elindulnátok a kiállításra, tisztázd magadban, hogy mi a célod. Csak körbenéznél inspirálódás céljából vagy szeretnéd megtalálni a még hiányzó szolgáltatót, vagy kinéztél egy konkrét szolgáltatót  és szeretnéd jobban megismerni? Ha vannak konkrét kérdéseid bizonyos szolgáltatókhoz, ezeket is szedd össze és tedd fel, hiszen ezért vagyunk ott. 🙂 Így kétségkívül hasznosnak fog bizonyulni a kiállítás.

    Lázár Lovaspark fromJuci sütis standja

  4. GYIK és tanácsok

    Mint ahogy az előző pontban írtam, szedd össze a kérdéseidet, nyugodtan mondd el a kétségeidet, érdeklődj a szolgáltatásokról. Mint mondtam, ezért vagyunk ott. 🙂 Sőt, ha valakivel részletesebben is elbeszélgetnél, akár egy további találkozót megbeszélhettek, egyeztetés céljából.

    8. Wedding Pop up Bazár - Brody Club
    8. Wedding Pop up Bazár – Brody Club
  5. Több vagy “túl sok” opció egy helyen

    Ez egyben az előnye és a hátránya is az ilyen kiállításoknak. Egyrészt jó, hogy egy helyen koncentrálódik sok kiállító, míg ugyanez egy ponton -főleg ha még nincs fix elképzelésetek-, akkor leterhelő tud lenni. Ha még az inspirálódás szakaszában vagy(tok), akkor csak fogjátok fel egy laza hétvégi programnak, ne gondoljátok, azt hogy rögtön döntenetek kell. Viszont ha már pontos elképzeléssel vágtok neki a terepszemlének, akkor ajánlom a 3-as pontot mint referencia.

További jó készülődést! 😉

Letti

Ha hasznosnak találtad a bejegyzést, kérlek jelezd egy kedveléssel. Köszönöm