Miriam & Gábor

Miriam & Gábor egy igazi vintage esküvőt szerettek volna. A választott helyszínük az etyeki Haraszthy-Vallejo Étterem volt. Ők maguk egy igazán internacionális pár, Gábor -ahogy a nevéből is sejthető- magyar, Miri pedig holland, mindeközben Svájcban élnek és ők ketten számtalan különleges helyet jártak be a világban.
Azt kérték, hogy a dekor egy vérbeli világutazó kincseit elevenítse fel, hiszen ők is igazi globetrotterek.
Ezen a vezérfonálon elindulva szedtem össze a tárgyakat, gondosan kiválasztva, hogy mi mindent gyűjthet össze egy világjáró. Így került virággal tömött kincses ládikó az egyik asztalra, vintage fényképező vagy éppen míves mutatójú zsebóra a többire.  Aztán jött az ijedelem, amikor kiderült, hogy a választott helyszínűket, teljesen átalakították, ahhoz képest, ahogy még először látták. Finom módosításokkal, végül sikerült olyan dekorációt alkotnunk, ami a visszajelzésük szerint is pontosan az volt, amire vágytak.
 
Külön kedvencem volt, hogy az asztalok olyan városokról kapták a nevüket, amikhez Miriék is fűztek 1-1 mondatban magyarázatot, hogy miért is fontos nekik az adott hely, ez pedig az asztalnéven is szerepelt, ami jó kis beszélgetésindítónak is bizonyul egy esküvőn.  
 
A polgári ceremónia helyszínéül a Pusztazámoron található Öreg-Tölgy fogadó kertje szolgált. Nem nagyon tudok elképzelni ennél sokkal varázslatosabb, romantikusabb ceremóniahelyszín!
Egyszerűen nagyszerű, a dúsan zöldellő fűvel, az óriási fával, a békáktól hangos tavacskával.
Esküvőről esküvőre azért dolgozunk, hogy àlmokat valósítsunk meg a dekoráció varázsának segítségével. Ezzel a régóta bakancslistás  helyszínnel az én “dekor-álmom” is valóra vált! 
 
Végül pedig álljon itt az a kedves visszajelzést, amit Gáboréktól kaptam:
“We absolutely loved the decoration Letti made for us at two different venues - it was amazing how much she nailed what sort of decoration we had in mind. We really felt she took the effort and time to get to know our way of thinking, and perhaps that's why it worked so well. It was a breeze working with her, as she was flexible and creative all the way. The end result was just fantastic, it created a magical vibe that touched not only us but each and every guest of ours, too. 🙂 We cannot recommend her enough!”
- Majdán Gábor & Miriam Van Beek -

Szolgáltatók

Szervezés: R&G Smart event | Képek: The Wedding Fox | CM: Csizmadia Péter ceremóniamester | Helyszíek: Haraszthy-Vallejo Etyek, Öreg tölgy Fogadó Pusztazámor |Szertartásvezető: Lázáry Fanni | X hátú székek: Dress the day weddig hire | Dj: Best Event dj | Grafika: a vőlegény testvére

öreg tölgy fogadó, pusztazámor, pusztazámor esküvő, dress the day wedding hire, the wedding foy, esküvő dekor, polgári ceremónia, x hátú szék
  • Save

haraszthy-vallejo, etyek, etyeki esküvő, the wedding foy, blush wedding decor, esküvő dekor, vintage esküvő, esküvői inspiráció, burgundy esküvő

0 Shares
Share via
Copy link
Powered by Social Snap